IAIDO

Iaido harcművészeti műhely

2019-től indít a Tan Kapuja Zen Közösség iaido foglalkozásokat a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán. A Zen Akadémia által meghirdetett foglalkozásokhoz, külsős érdeklődők is csatlakozhatnak. A kurzusok maximális létszáma 20 fő. Év közben csatlakozni az esetlegesen megüresedő helyekre lehet.

2023-őszétől a kezdő csoport mellett haladó csoport is indul, ahol az egyéni iaido formagyakorlatokon túlmenően páros Iaijutsu technikák oktatása is történik. A foglalkozások során a résztvevők elsajátítják a japán szamurájkard használatát, megismerkednek a harcművészetek filozófiai alapjaival és a japán történelem vonatkozó eseményeivel.

Az iaido-ról

Az iaido egy japán harcművészeti forma, amely a katana, a hagyományos japán szamuráj kard, használatára összpontosít. Az „iaido” szót úgy lehet értelmezni, hogy az a „a szellemi jelenlét és az azonnali reakció útja”, ami azt fejezi ki, hogy ez a harcművészet a tudatosságra és a felkészültségre helyezi a hangsúlyt.

Az iaido eredete

Az iaido a középkori japán szamuráj hagyományokból fejlődött ki, amely a kard használatát a becsület és a hatalom szimbólumaként értelmezte. A szamurájok mindig maguknál hordták a kardjukat és készen álltak arra, hogy egy pillanat alatt előrántsák és harcba szálljanak vele. A kard villanásszerű elővételének technikáját eredetileg a meglepetésszerű támadások elleni önvédelem eszközeként fejlesztették ki.

A karddal való küzdelem technikáit az iai-jutsu formagyakorlatain keresztül lehet elsajátítani. Ahogy a 19. században a szamurájok osztálya hanyatlásnak indult, az iai-jutsu gyakorlása egy formálisabb és spirituálisabb harcművészetté fejlődött, amelyet iai-do néven ismerünk. Napjainkban az iaido-t elsősorban a tudatosság, a fegyelem és a fizikai erőnlét fejlesztésének eszközeként gyakorolják.

Az iaido technikái

Az iaido technikái a szamuráj kard a katana használatának elsajátítására irányulnak. A megtanulandó mozdulatokat a tanulók formagyakorlatok – katák – segítségével gyakorolják. A katák a kard gyors kihúzására, egy képzeletbeli ellenfél támadásának kivédésére, arra való ellentámadásra valamint a kard eltételének mozdulataira épülnek. Minden egyes mozdulat végrehajtásának, pontosnak és megfontoltnak kell lennie.
Az egyéni gyakorláson kívül az iaido magában foglalja a partnerrel végzett gyakorlatokat is. Ezek a dinamikus mozgások fejlesztik a résztvevők reflexeit, időzítését és távolságérzékelését, valamint elősegítik az egyéni iaido technikák gyakorlati alkalmazását.

Az iaido, mint mozgásforma gyakorlásának előnyei

A iaido egy olyan kihívást jelentő harcművészet, amely számos fizikai és mentális előnyt kínál a gyakorlói számára.
Fizikai szinten az iaido gyakorlása javítja az egyensúlyt, a koordinációt, a rugalmasságot valamint a statikus és dinamikus erőnlétet.
A fizikai előnyök mellett az iaido a mentális egészségre is pozitív hatást gyakorol. Az iaido mozdulatainak végrehajtása nagyfokú figyelem összpontosítást és mozgás tudatosságot igényel. A gyakorláshoz szükséges koncentráció segít csökkenteni a napi munka során felhalmozódó stresszt és szorongást valamint elősegíti egy tartós, pozitív közérzet kialakulását. A figyelem és a fókusz hangsúlyozása és folyamatos korrekciója javítja az önfegyelmet, ami az élet minden területén jól hasznosítható.
Akár a fizikai erőnlétét szeretné javítani, akár nagyobb tudatosságot vagy a tartós figyelem képességét szeretné fejleszteni, vagy egyszerűen csak Japán gazdag történelmét és kultúráját szeretné felfedezni, az iaido kiváló választás. A precizitásra, fegyelemre és tudatosságra helyezett hangsúlyával az iaido egy olyan harcművészet, amelyet minden korosztályú és tudásszintű gyakorló egyformán élvezhet.

Oktató és a műhely alapítója:


DR. BALASSY ZSOLT – iaido Yondan

1992-ben a Kanadai Montreal-ban kezdte az iaido tanulását. Mesterei Claude Berthiaume (Mitsuzuka Takeshi tanítványa) valamint F.Y. Okimura (Danzaki Tomoaki tanítványa) voltak.
Dan vizsgáit nemzetközi versenyeken 1994-ben Montreal-ban (Kanada), 1995-ben Warwick-ban (Anglia), 1997-ben Wentorf-ban és 2001-ben Stegaurach (Németország) Hakuo Sagawa (a Musho Shinden Ryu 9 dan-os mestere) előtt tette le.
Számos külföldi szemináriumon vett részt, ahol tanárai voltak többek között Matsuo Haruna, Masakazu Oshita, és Ishido Shizufumi mesterek.
1995 és 2002 között a Magyar Kendo Szövetség iaido szakosztályának vezetője.
Az Ichi Ryu Kai (Egy Folyó) Harcművészeti Alapítvány alapító tagja. 1994 óta folyamatosan tart iaido edzéseket Magyarországon. Musho Shinden Ryu, Shindo Munen Ryu, Seitei Gata iaidot valamint Shinkage Ryu Iai Jutsu-t és Kali (Arnis/Eskrima) bottechnikát oktat.